2013. november 18., hétfő

28.rész

Viszlát Világ!

Egész éjszaka azon agyaltam, hogy mit akarhat tőlem Rosberg. Mikor pár hónapja láttam esélyt arra, hogy valami legyen köztünk, akkor ő beajánlotta nekem Hülkenberget. Most, mikor már úgy éreztem, hogy talán túl vagyok Hülkin, és esetleg Seb kaphat egy esélyt, Nico megcsókol és teljesen összezavar.
Nem tudom, mikor aludhattam el, de tízkor hangosan csörgött az ébresztőm. Alig tudtam magamhoz térni. Nem volt elég, hogy tegnap Dora miatt "virrasztottam", ezúttal sem aludtam többet három óránál.
A pályára bátyámékkal mentem ki, akik próbáltak kifaggatni a szemem alatti karikák miértjéről, de nem mondtam semmit, csak bámultam ki a fejemből egész úton, aztán Dora kezdte ecsetelni, hogy mennyire sajnálja, hogy múlt éjszaka csak úgy rám tört, de erre sem reagáltam szinte semmit, csak mikor kérdezte, hogy neheztelek-e rá valami miatt, csak megráztam a fejem. 
Szerencsére nem kellett várni sokat a futam kezdetére, így csak pár munkával kapcsolatos dologról beszéltünk, majd Nicónak már autóba is kellett ülnie. Eleinte tökéletes volt köztünk a komkunikáció, és az álmosságom ellenére nem sokat lassult a reakcióidőm. Lewist sorban előzték meg az ellenfelek az elejétől kezve, de Rosberg sem vezetett túl sokáig.
Az utolsó előtti kört követően az volt az első emlékem, hogy Brawn a nevemet ordibálta. Csak ekkor döbbentem rá, hogy elaludtam.
- Matleena, mit műveltél? - kérdezte ordítva.
- Fogalmam sincs, mi történt velem. - néztem rá ijedten.
- Nem érdekel, hogy mi történt veled, de nézd, mit tettél! - mutatott az előttem lévő monitorra, amin Nico totálkárosra tört Mercedese és ő maga volt látható.
Meg akartam kérdezni rádión, hogy hogy van, de Brawn lerántotta a fejhallgatómat, és tovább ordibált.
- Te csak ne próbálj beszélni vele! Ki vagy rúgva! Takarodj innen!
- Csak szeretném tudni, hogy jól van-e. - mondtam élettelen hangon, fel sem fogva szavai jelentését.
- Te már ne akarj tudni semmit! - förmedt rám. Ekkorra esett csak le, amit mondott.
Könnyeim patakzani kezdtek, majd a kijárat felé kezdtem futni. Leintetten egy taxit, és a hotelbe vitettem magam. A szobámban csak az ágyra vetettem magam, és sírtam tovább. Életem egyetlen értelmét vesztettem el a munkámmal. Már tényleg semmi nem tudott érdekelni.
Felmentem Facebookra, mielőtt észbe kaptam, már egy búcsúüzenet félét gépeltem lázasan: "Biztos, láttátok, hogy elvesztettem az álláson, most mást is el fogok veszíteni, de előtte szeretném, ha megismernétek a gyerekkorom nagy vonalakban.
Mikor kicsi voltam, a bátyáim már autóversenyzőnek készültek. Engem is megcsapott a benzingőz mámorító illata, de apa azt mondta, hogy nem akarja egyetlen lányát elveszíteni. Ekkor még hittem is neki. A későbbiekben azonban rájöttem, hogy egyszerűen nem akart rám is pénzt költeni.
Már általánosban is érdekelt a fizika, és az autósportok továbbra is vonzottak. Egyetemre szerettem volna járni, de apa ezt is megtiltotta. Ha Kimi nem keresett volna sok pénzt, már rég tikárnő vagy ilyesmi lennék, talán jobb is lett volna, mert nem írnám most ezeket, hanem a férjemmel és a gyerekeimmel játszanék.
Részleteket nem közölnék abból, amiket apám mondott nekem, de ne csodálja senki, hogy kissé zárkózott lettem.
Térjünk is rá a tárgyra! Pár hete megfogadtam, hogy én már csak a Forma-1-nek élek, viszont most ennek vége, életem értelmét vesztette...
Viszlát Világ! Matleena ebből az értelmetlen küzdelemből kiszáll."
A fürdőszobában a tükörbe öklöztem, hogy legyen mivel felvágni az ereimet, majd egy hegyes darabbal a csuklómon véghez vittem reményeim szerint, életem utolsó cselekedetét.


Sebastian szemszög
- Seb, ezt látnod kéne! - nyújtotta át Heikki a telefonját, miközben egy interjút adtam.
- Pár perc és végzek itt, utána elolvasom.
- Akkor talán már késő lesz, Leenáról van szó.
Nem kellett többször mondania, azonnal olvasni kezdtem. A végére megállt bennem az ütő.
- Ezt szerinted komolyan gondolta? - kérdeztem idegesen.
- Nem tudom, de induljunk, én vezetek, te közben próbáld hívni, ha nem veszi fel, értesítsd Kimit! - sorolta higgadtan, majd az újságírók és tévések értetlenkedése ellenére, elfutottunk.
- Vedd fel, kérlek! - suttogtam reménytelenül a telefonba, már az anyósülésen ülve. - Heikki, nem veszi fel! Mi van, ha már...?
- Sebas, próbálj lehiggadni! Ne gondolj máris a legrosszabbra! És hívd Kimit! - parancsolt rám személyi edzőm.
- Oké. - kikerestem a névjegyzékben és már hívtam is. Pár csörgés után felvette.
- Szevasz, Kölyök, mondd!
- Kimi, baj van! Leena, írt valamit a Facebookra, ami nagyon aggasztó, siess a hotelhez!
- De mégis mit írt? - kérdezte már ő is idegesen.
- Nincs időm elmondani, csak siess, mi mindjárt odaérünk! - hadartam, majd megszakítottam a hívást, mielőtt további kérdéseket tehetett volna fel.
Az út hátralévő öt perce egy örökkévalóságnak tűnt, de nagy nehezen csak eltelt.
- Seb, fuss, én keresek parkolóhelyet! - állt meg a hotel előtt, én meg azonnal rohanni kezdtem.
Szerencsére tudtam a szobaszámot, így nem kellett megállnom a recepción. Nem győztem kivárni a liftet, de még így is gyorsabb volt, mintha lépcsőztem volna. Nem volt bezárva az ajtaja, így azonnal berontottam. A szobában nem volt senki, így a fürdőszobába siettem. Szörnyű látvány tárult elém. Mindenfelé vér, és a földön fekvő szerelmem. Hirtelen lemerevedtem, és nem tudtam megmozdulni sem, aztán Heikki robbant be a fürdőbe. Ő velem ellentétben nem vesztette el az eszét. Megnézte, van-e pulzusa, aztán elkötötte a sebet, és hívta a mentőket.
Én pedig mély letargiába süllyedve, legszívesebben mentem volna a szeretett lány után, bár ekkor még volt esély a megmentésére.


Nos, nem szokásom a megtörtént dolgok (futam) eredményén változtatni, de ennek így kellett történnie. (Mivel ez a történetből kimaradt elmondanám, hogy Nico nem sérült meg.) Korábban említettem, hogy tervezek egy második évadot, de mivel nem sok kedvem van már ezt a történetet írni, ezért egy epilógussal lezárom és kész. Közben már készül az új történetem Kimi és Szalai Ádám főszereplésével, amint 5-10 rész elkészül, olvashatjátok is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése