2013. december 15., vasárnap

Epilógus

Nico R. szemszög
- Komolyan kirúgtad Leenát? - förmedtem Rossra.
- Miatta estél ki! Ilyennek nincs helye a csapatban! - magyarázott fennhangon.
- Az elejétől fogva utáltad! Vártad, hogy mikor követ végre el hibát, hogy azonnal elküldhesd! Csak azt nem értem, hogy akkor miért ő kapta meg a munkát? - ordibáltam idegesen.
- Mint tudod szavazás volt, én voltam az egyetlen, aki ellene voksolt. Szerintem, továbbra sincs helye nőknek a technikai sportokban - kiabált már ő is.
- Most megyek, nincs miről beszélnünk, amíg nem veszed vissza Leenát. - mondtam halkan, szomorúan.
Ahogy elindultam, egy Lotus szerelő rohamozott meg.
- Kimi küldött! Azt üzeni, hogy menj azonnal a legközelebbi kórházba, őt Huovinen hívta, Vettel személyi edzője! - hadarta.
Amint végzett az üzenet átadásával, az autómhoz rohantam és a kórház felé kezdtem száguldani.

Kimi szemszög
Huovinen a frászt hozta rám ezzel a kórház dologgal. Semmi részletet nem közölt csak, hogy siessek, mert nagy baj van. Idegesen rontottam be a kórházba, ahol a húgom után érdeklődtem, de nem tudtak róla semmit a recepción, viszont Heikki odajött hozzám, elmesélte, ami történt és, hogy éppen a húgom életéért küzdenek. Azonnal gyilkos düh támadt bennem Brawn ellen. Huovinen azonban leállított, mondván most Leena mellett a helyem. Hamarosan befutott Rosberg is, akinek szintén elmesélte, amit tud. Ketten épp azt tervezgettük, hogy hogyan kéne levezetni a dühünket Brawnon, amikor az orvos sajnálkozó pillantásokkal elhagyta a műtőt, és elmondta, amit már úgyis sejtettünk, mégis rettenetesen szíven ütött.
- A hölgy túl sok vért vesztett. Már nem tudtuk megmenteni. Én a szívének, már csak utolsó, gyenge dobbanásait hallottam. Eddig az újraélesztésével próbálkoztunk, de nem ment. Nem tudnak esetleg valami betegségről, ami ezt gátolhatta? - kérdezte, mintha ez bármit is számított volna.
- Nem. - válaszoltuk mind sorban, kivéve az orvos után pár másodperccel érkezett Dora.
- Én igen. - felelte zokogva. - Súlyos szívbeteg volt...csak nem szedett semmit...nem járt kezelésre...és nem feküdt kés alá. Már amúgy sem volt neki sok hátra.
- Erről én miért nem tudtam? - ennyit sikerült kinyögnöm, majd könnyeimmel küszködve kirohantam az épületből, nem akartam, hogy sírni lássanak, még Eveliina sem, aki Dorával együtt érkezett.

Sebastian szemszög
A mentősök kiérkezése után, már a kórházban találtam magam. Heikki leültetett egy székre, én meg továbbra is mint egy élőhalott csak néztem ki a fejemből. Érkezett Kimi és Nico is, de fel sem fogtam igazából, hogy mi történt körülöttem. Aztán jött az orvos és olyanokat közölt, amit én már amúgy is tudtam. Semmi különösebb reakciót nem váltott ki belőlem, amit mondott. Csak ültem, és bámultam ki a fejemből. Amit Dora mondott, meghökkenthetett volna, de csak néztem tovább a semmit.
Így ment ez az elkövetkezendő napokban is. Mint egy robot, automatikusan tettem a dolgom, de semmi másra nem voltam képes. Kimi azonnal Finnországba repült, hogy személyesen közölje a hírt a családdal. Dora elintézte a temetést, ami három nap múlva lesz. Igyekszek magamon erőt venni, hogy elmenjek, de egyelőre vesztésre állok.

Paula szemszög
Kimi autója már vasárnap este leparkolt a házunk előtt, pont mielőtt Ramiék indultak volna. Boldogan futottam ki egy vékony kabátot magamra kapva, hiszen mindhárom gyerekem ritkán van egyszerre itthon. Kimi beállt a garázsba, és csak két ajtó nyílt a kocsin. Helyesebben csak én hittem azt, hogy Kimi állt be, mivel leendő menyem szállt ki a sofőrülésről. Nagyon rossz érzésem támadt, és ezen fiam arckifejezése csak rontott.
- Anya, nem is tudom, hogy kezdjem...
- Mi történt Leenával? - kérdeztem kétségbeesve.
- Már nincs köztünk - közölte Liina szipogva.
Hirtelen fel sem fogtam a szavait. Amint eljutott a tudatomig, kitört belőlem a sírás. Kimi átölelt, majd hallottam, hogy Ramiék jöttek utánam üdvözölni az érkezőket. Eveliina velük is közölte a hírt, és részletezni is kezdte a dolgokat. Ezeket én nem akartam hallani, egyelőre nem, ezért fiamat eltolva a szobámba mentem és csak sírtam és sírtam.
Ross szemszög
Valaki hangosan dörömbölt az ajtómon, majd mikor kiabálni is kezdett, rájöttem, hogy Nico az. Nem mondtam semmit, de hamar rájött, hogy nyitva van az ajtó, így berontott és magából kikelve össze-vissza kezdett ordibálni.
- Minden a te hibád! Miattad halt meg! Pedig valameddig még élhetett volna! Egy kedves, okos lány volt! Te vetted el az életét! Gyilkos!
- Nico, te mégis miről beszélsz? - kérdeztem higgadtan.
- Leenáról! Felvágta az ereit miattad! - rogyott le az ágyra mellém.
- Hogy mit csinált?
- Jól hallottad! - pattant fel mellőlem, majd elviharzott.
Magamra hagyott az önmarcangoló gondolataimmal. Az a kedves lány miattam halt meg? Istenem, mit tettem?!

Rövidhír: Eltemették a versenymérnöklányt
"Matleena Räikkönen temetésén rengetegen megjelentek, annak ellenére, hogy a média tudta nélkül zajlott. Legalábbis ezt állítja egy jelenlévő. Szűk családi körben szerették volna végső útjára kísérni a finn lányt, mint anno Matival, az édesapjával is tették, de ezúttal ez nem sikerült. Bár egy korábbi nyilatkozata szerint sok barátja nem volt, mégis rengetegen szerették a szerény mérnököt. Szinte a Forma-1 összes pilótája és rengeteg szerelője is jelen volt. Egyes pletykák szerint súlyos szívbeteg volt és ez okozta a halálát. Mások öngyilkosságról beszélnek. Bármi is történt, béke poraira!"



Ennyi lett volna! Mint a cikk címéből is látszik, Leenának sikerült elérnie célját, bár csak halála után, de végre nem Kimi húgaként írtak róla! :D A rész összevisszasága a szereplők lelki állapotát tükrözi, nem véletlenül lett kavalkád. ;) A betegség pedig irreálisnak tűnhet, de direkt nem gondolt rá sosem Leena, igyekezett tudomást sem venni róla, pedig régen kiderült már.
Bár nem Happy enddel végződő történet, azért remélem, tetszett és pár ember hagy itt néhány sort legalább a legvégén! Ha nem, akkor is mindenkinek köszönöm, aki velem volt. <3
Akinek még nincs elege Kimiből, na meg belőlem az olvassa az új történetemet! (Link oldalt.) :)

2013. november 18., hétfő

28.rész

Viszlát Világ!

Egész éjszaka azon agyaltam, hogy mit akarhat tőlem Rosberg. Mikor pár hónapja láttam esélyt arra, hogy valami legyen köztünk, akkor ő beajánlotta nekem Hülkenberget. Most, mikor már úgy éreztem, hogy talán túl vagyok Hülkin, és esetleg Seb kaphat egy esélyt, Nico megcsókol és teljesen összezavar.
Nem tudom, mikor aludhattam el, de tízkor hangosan csörgött az ébresztőm. Alig tudtam magamhoz térni. Nem volt elég, hogy tegnap Dora miatt "virrasztottam", ezúttal sem aludtam többet három óránál.
A pályára bátyámékkal mentem ki, akik próbáltak kifaggatni a szemem alatti karikák miértjéről, de nem mondtam semmit, csak bámultam ki a fejemből egész úton, aztán Dora kezdte ecsetelni, hogy mennyire sajnálja, hogy múlt éjszaka csak úgy rám tört, de erre sem reagáltam szinte semmit, csak mikor kérdezte, hogy neheztelek-e rá valami miatt, csak megráztam a fejem. 
Szerencsére nem kellett várni sokat a futam kezdetére, így csak pár munkával kapcsolatos dologról beszéltünk, majd Nicónak már autóba is kellett ülnie. Eleinte tökéletes volt köztünk a komkunikáció, és az álmosságom ellenére nem sokat lassult a reakcióidőm. Lewist sorban előzték meg az ellenfelek az elejétől kezve, de Rosberg sem vezetett túl sokáig.
Az utolsó előtti kört követően az volt az első emlékem, hogy Brawn a nevemet ordibálta. Csak ekkor döbbentem rá, hogy elaludtam.
- Matleena, mit műveltél? - kérdezte ordítva.
- Fogalmam sincs, mi történt velem. - néztem rá ijedten.
- Nem érdekel, hogy mi történt veled, de nézd, mit tettél! - mutatott az előttem lévő monitorra, amin Nico totálkárosra tört Mercedese és ő maga volt látható.
Meg akartam kérdezni rádión, hogy hogy van, de Brawn lerántotta a fejhallgatómat, és tovább ordibált.
- Te csak ne próbálj beszélni vele! Ki vagy rúgva! Takarodj innen!
- Csak szeretném tudni, hogy jól van-e. - mondtam élettelen hangon, fel sem fogva szavai jelentését.
- Te már ne akarj tudni semmit! - förmedt rám. Ekkorra esett csak le, amit mondott.
Könnyeim patakzani kezdtek, majd a kijárat felé kezdtem futni. Leintetten egy taxit, és a hotelbe vitettem magam. A szobámban csak az ágyra vetettem magam, és sírtam tovább. Életem egyetlen értelmét vesztettem el a munkámmal. Már tényleg semmi nem tudott érdekelni.
Felmentem Facebookra, mielőtt észbe kaptam, már egy búcsúüzenet félét gépeltem lázasan: "Biztos, láttátok, hogy elvesztettem az álláson, most mást is el fogok veszíteni, de előtte szeretném, ha megismernétek a gyerekkorom nagy vonalakban.
Mikor kicsi voltam, a bátyáim már autóversenyzőnek készültek. Engem is megcsapott a benzingőz mámorító illata, de apa azt mondta, hogy nem akarja egyetlen lányát elveszíteni. Ekkor még hittem is neki. A későbbiekben azonban rájöttem, hogy egyszerűen nem akart rám is pénzt költeni.
Már általánosban is érdekelt a fizika, és az autósportok továbbra is vonzottak. Egyetemre szerettem volna járni, de apa ezt is megtiltotta. Ha Kimi nem keresett volna sok pénzt, már rég tikárnő vagy ilyesmi lennék, talán jobb is lett volna, mert nem írnám most ezeket, hanem a férjemmel és a gyerekeimmel játszanék.
Részleteket nem közölnék abból, amiket apám mondott nekem, de ne csodálja senki, hogy kissé zárkózott lettem.
Térjünk is rá a tárgyra! Pár hete megfogadtam, hogy én már csak a Forma-1-nek élek, viszont most ennek vége, életem értelmét vesztette...
Viszlát Világ! Matleena ebből az értelmetlen küzdelemből kiszáll."
A fürdőszobában a tükörbe öklöztem, hogy legyen mivel felvágni az ereimet, majd egy hegyes darabbal a csuklómon véghez vittem reményeim szerint, életem utolsó cselekedetét.


Sebastian szemszög
- Seb, ezt látnod kéne! - nyújtotta át Heikki a telefonját, miközben egy interjút adtam.
- Pár perc és végzek itt, utána elolvasom.
- Akkor talán már késő lesz, Leenáról van szó.
Nem kellett többször mondania, azonnal olvasni kezdtem. A végére megállt bennem az ütő.
- Ezt szerinted komolyan gondolta? - kérdeztem idegesen.
- Nem tudom, de induljunk, én vezetek, te közben próbáld hívni, ha nem veszi fel, értesítsd Kimit! - sorolta higgadtan, majd az újságírók és tévések értetlenkedése ellenére, elfutottunk.
- Vedd fel, kérlek! - suttogtam reménytelenül a telefonba, már az anyósülésen ülve. - Heikki, nem veszi fel! Mi van, ha már...?
- Sebas, próbálj lehiggadni! Ne gondolj máris a legrosszabbra! És hívd Kimit! - parancsolt rám személyi edzőm.
- Oké. - kikerestem a névjegyzékben és már hívtam is. Pár csörgés után felvette.
- Szevasz, Kölyök, mondd!
- Kimi, baj van! Leena, írt valamit a Facebookra, ami nagyon aggasztó, siess a hotelhez!
- De mégis mit írt? - kérdezte már ő is idegesen.
- Nincs időm elmondani, csak siess, mi mindjárt odaérünk! - hadartam, majd megszakítottam a hívást, mielőtt további kérdéseket tehetett volna fel.
Az út hátralévő öt perce egy örökkévalóságnak tűnt, de nagy nehezen csak eltelt.
- Seb, fuss, én keresek parkolóhelyet! - állt meg a hotel előtt, én meg azonnal rohanni kezdtem.
Szerencsére tudtam a szobaszámot, így nem kellett megállnom a recepción. Nem győztem kivárni a liftet, de még így is gyorsabb volt, mintha lépcsőztem volna. Nem volt bezárva az ajtaja, így azonnal berontottam. A szobában nem volt senki, így a fürdőszobába siettem. Szörnyű látvány tárult elém. Mindenfelé vér, és a földön fekvő szerelmem. Hirtelen lemerevedtem, és nem tudtam megmozdulni sem, aztán Heikki robbant be a fürdőbe. Ő velem ellentétben nem vesztette el az eszét. Megnézte, van-e pulzusa, aztán elkötötte a sebet, és hívta a mentőket.
Én pedig mély letargiába süllyedve, legszívesebben mentem volna a szeretett lány után, bár ekkor még volt esély a megmentésére.


Nos, nem szokásom a megtörtént dolgok (futam) eredményén változtatni, de ennek így kellett történnie. (Mivel ez a történetből kimaradt elmondanám, hogy Nico nem sérült meg.) Korábban említettem, hogy tervezek egy második évadot, de mivel nem sok kedvem van már ezt a történetet írni, ezért egy epilógussal lezárom és kész. Közben már készül az új történetem Kimi és Szalai Ádám főszereplésével, amint 5-10 rész elkészül, olvashatjátok is!

2013. november 11., hétfő

27.rész

Újra összezavarodva

A késő délutánt Sebbel töltöttem. Nem csináltunk semmi extrát, csak beszélgettünk, megnéztünk egy filmet, majd mindkettőnknek indulnia kellett csapata megbeszélésre, így együtt mentünk a pályára, helyesebben Vettel elvitt a hatalmas Infinitivel.
Semmi különös nem hangzott el nálunk, nem tudom, hogy van ez a Red Bullnál, de itt csak unalmas sablonszövegek hangzanak el ilyenkor - ezért volt úgy, hogy csak holnap érkezek. Hamar végeztünk is, majd Nico vitt vissza a hotelhez. Hamilton nagyon lelkesen próbálkozott, de egy kétségbeesett pillantás hatására Rosberg kimentett arra hivatkozva, hogy szeretne tisztázni pár dolgot az autó beállításaival kapcsolatban.
Este nem sokáig voltam ébren, egy kis neten játszás után már el is aludtam.
Másnap reggel eső fogadott minket a pályán, ami nem is nagy baj, hiszen így az összes itt használható gumitípust kipróbálhattuk, mivel a végére a slick gumik is felkerültek.
Nico a kilencedik helyen zárt, ami nem a legjobb eredmény, de egy tét nélküli adatgyűjtésnek tökéletes.
A délutáni második szabadedzésen már szikrázó napsütés fogadta a mezőnyt. Így végre sor kerülhetett az új elemek tesztelésére, de nem tűnt úgy, hogy sokat érnének. Nico Lewis mögött a hetedik helyen zárt.
Késő délután és este azon vitatkoztunk, hogy melyik elemeket vessük be holnap, és melyikeket ne. Végül az új elemeket pártolók kerekedtek felül, így a legtöbb fejlesztést bevetjük holnap és vasárnap is.
Ezúttal nem menekülhettem Lewistól, mivel Nicónak korábban el kellett mennie.
- Gyere, Leenácska, szívesen elviszlek! - terelt a Mercedes felé.
- Kár, hogy nem megyek veled szívesen. - mosolyogtam negédesen.
- Ez most szíven ütött. - játszott rá a "szerepére". - Amúgy akkor ki fog a hotelhez vinni?
- Biztos lenne valaki a csapatból. - kacsintottam, majd nem húztam tovább az időt. - Menjünk, na!
- Jó döntés.
Az úton a három szabad hetünkről beszélgettünk. Persze a vetteles részt kihagytam, de azon kívül beszámoltam neki a buliról, a Dorával való "mosolyszünetről" - persze kiváltó okáról továbbra sem - és az unokaöcséimmel töltött időről. Ő beszélt a Nicole-lal szembeni kételyeiről: szeretik egymást, de egyik pillanatban hatalmas a szerelem, a másikban meg leordítják egymás fejét. Arról is beszámolt, hogy Rosberggel újra a régi a barátságuk, aminek nagyon örültem, hiszen miattam vesztek össze. Csodálkoztam, hogy erről Nico nem is mesélt. A hotelbe visszaérve egy gyors zuhany után le is feküdtem, mivel eléggé elfáradtam, csak tudnám, mitől, hiszen fárasztó munkát nem is végeztem. Szinte azonnal el is aludtam, pedig még csak kilenc múlt pár perccel.
Egészen addig zavartalanul aludtam, amíg valaki nem kezdett az ajtómon kopogni. Beletelt egy kis időbe, mire kitisztult a szemem és le tudtam olvasni az időt. Egy óra...fantasztikus, de ki lehet az ilyenkor? Nagy nehezen rávettem magam, hogy elhagyjam a meleg ágyat.
- Leena, kérlek bocsáss meg! - lépett be az alkoholtól bűzlő Dora.
- Nem hinném, hogy ezt most kéne megbeszélnünk. - feleltem, de félreálltam az ajtóból, hogy be tudjon támolyogni.
Szó szerint ledőlt az ágyra, én meg beszélni kezdtem:
- Figyelj, szerintem hagyjuk ezt a dolgot, már nem haragszok! Most pedig zuhanyozz meg, aztán feküdj le!
Válasz nem érkezett, és a légzéséből kiderült, hogy elaludt. Felkelteni esélyem sem volt, így csak arrébb toltam, hogy elférjek mellette, majd visszafeküdtem, de nem bírtam visszaaludni, csak mászkáltam, ittam, megéheztem, úgyhogy rendeltem kaját, végül öt óra körül elnyomott az álom. Nem sokkal utána ébresztett a telefonom, mivel pontosan hétkor találkozunk Nicóval.
Dora még javában aludt, amikor kiléptem az ajtón, de hagytam neki levelet, melyben leírtam éjszakai érkezését, mivel nem valószínű, hogy emlékezni fog rá, a szobakulcsot, pedig az éjjeliszekrényre tettem.
- Helló, Leena! - mosolygott Nico. - Nem adod le a kulcsod a portán? Tudod, itt kötelező. - próbált nagyon okosnak tűnni.
- Szia, Nico! Nos, nem igazán, mert Dora a szobámban alszik.
- Nem úgy volt, hogy épp rosszban vagytok? - kérdezte, miközben elhagytuk az épületet.
- Úgy volt, de tegnap éjszaka beállított hozzám részegen. Egy mondat után ledőlt az ágyra, és elaludt. Azóta nem kelt fel, szóval ott hagytam.
- Egyáltalán hogy talált el a szobádig? - nevetett Nico.
- Fogalmam sincs, de az biztos, hogy most majd' elalszok miatta. - ásítottam.
- Csak aztán nehogy te legyél korai halálom okozója. - hitte magát nagyon viccesnek.
- Nagy probléma, ha ezt a poént most nem értékelem?
- Nem kötelező. - nyitotta ki nekem a kocsi ajtaját.
Az úton csendben ültünk. Véleményem szerint egy kicsit megsértődhetett. Az autóból kiszállva én törtem meg a csendet.
- Figyelj, ne haragudj, hogy nem nevettem halálra magam, de belegondoltam, hogy...
- Nem haragszok, hanem egy fontos dolgon gondolkoztam. - mosolygott rám.
- És miért jöttünk ilyen korán?
- Csak szerettem volna egy kicsit kettesben lenni veled, már pár hete csakis a munkáról beszélgetünk, szeretnék ezen változtatni. - válaszolt miután beléptünk a pihenőjébe.
- Ugye nem Kimi kért meg az állapotom felmérésére. - kezdtem gyanakodni.
- Nem, miért tett volna ilyet?
- Elmondtam neki, hogy milyen érzések kavarognak bennem mostanában, de próbálok nem foglalkozni velük, egész jól megy. - próbáltam ezt a beszélgetést rövidre zárni, de ezt a vermet túl mélyre ástam magamnak.
- Milyen érzésekről is beszélgetünk? - nézett komolyan, érdeklődve.
- Ne haragudj, de nekem ez nem megy! Kiminek is csak nehezen tudtam ezeket elmondani. Kérlek, beszélgessünk valami másról!
- Hát, jó. Miről szeretnél?
- Kíváncsi vagyok, hogy tetszik-e neked valaki vagy titokban van-e valakid? - hoztam fel egy témát, ami minél messzebb sodorja tőlem a beszélgetés folyamát.
- Barátnőm nincs, de tetszik egy lány, akinél esélyem sem lehet.
- Szerintem bármelyik lánynál lehet esélyed, ne írd le magad! Jól nézel ki, rendes vagy, bár a poénjaid kicsit morbidak például ez a halálod okozója dolog, sikeres vagy, hiszen a Forma-1-be bekerülni nagyon nehéz és a legtöbb lánynál az sem hátrány, hogy sokat keresel. - tartottam önbizalom növelő "kiselőadást".
Nico egy ideig csak bámult maga elé, aztán mélyen a szemembe nézett, és ajkai vészesen közeledtek az enyémek felé. Hirtelen leblokkoltam, és elfordulni sem tudtam, majd megéreztem puha száját a enyémen. Automatikusan elnyíltak ajkaim, és viszonoztam a csókját, de ez csak egy rövid ideig tartott, aztán sikerült elhúzódnom.
- Nekem ez nem megy! - mondtam idegesen, majd kirohantam a pihenőből.
Nem tudtam, kihez mehetnék, mivel Kimi biztos, nincs még itt, amúgy sem akarom zavarni. Hagy legyenek kettesben Eveliinával. Hamilton is megfordult a fejemben, de aztán eszembe jutott Sebi. El is mentem a Red Bullhoz, de Vettelt nem találtam sehol sem.
Úgy döntöttem, hogy visszamegyek a Mercedeshez, és elbújok a női mosdóban. Tisztában voltam vele, hogy ez nagyon gyerekes, de ennyi telt tőlem.
Egészen tízig ott ücsörögtem, amikor is hívott Seb, hogy hallotta, hogy kerestem. Mondtam neki, hogy már tárgytalan, mivel pár perc múlva kezdődik az utolsó, 3. szabadedzés előtti utolsó csapatmegbeszélésünk. Egyébként nagyon nem akartam elmenni rá, de alkalmazottként kötelezettségeim vannak.
Igazából semmi különös nem történt, viszont az mindenkinek feltűnt, hogy nem ültünk egymás mellett, de nem szóltak semmit.
A rádióbeszélgetéseink sem árultak el semmit, ugyanolyanok voltam, mint máskor.
Az utolsó edzésen Nico csak a tizenegyedik helyen végzett, viszont mi - a többiekkel ellentétben - a versenyre és nem az időmérőre készültünk, hiszen az autónk tempója egy körön jó, de a versenytávon valami nem kóser.
Az egykörös tempónk tökéletesnek bizonyult, hiszen a pole-ból Nico indulhat, mögüle pedig Lewis a holnapi futamon. Sebi harmadik, Kimi pedig negyedik helyen zárt, ami számomra felhőtlen örömre adhatna okot, de Nico csókja nem hagyott nyugodni.

Hétvégén nem voltam gépnél, és írni sem volt igazán kedvem, de ma reggel befejeztem a részt, ami remélem, tetszett! :)
Viszont az utolsó részre minimum két hetet kell várni, mivel hosszabb is lesz, mint a legtöbb és időm sem tudom, hogy mennyi lesz. :/

2013. november 2., szombat

26.rész

Békülés

A harmadik felvigyázós napom gyorsan eltelt. Egész nap játszottunk, tíztől Kimi is beszállt. Úgy döntött, hogy megvár engem, hiszen háromra várhatóak Ramiék, és a mai megbeszélésre már úgysem érne oda, így együtt mehetünk, és legalább nyugodtan megbeszélhetjük a dolgokat. Még szerencse, hogy a Lotusnál nagy szabadságot kap, különben már rég minimum fizetésmegvonást kapna, bár lényegében azt kap is, csak nem úgy, ahogy nálunk csinálnánk, na, meg a Lotus részéről tudtommal ez nem is szándékos, és nem csak Kimi fizetése késik.
Anyát nem kellett már ápolni, sokkal jobban érezte magát, de sütni és főzni nem hagytam, volt még a tegnapi ételből. Amúgy is ráfért a pihenés, és így az unokáival is tudott délelőtt foglalkozni. Délután pedig apa sírjához is kilátogattunk együtt.
Mire visszaértünk, már bátyám és sógornőm vártak ránk. Titus és Juustu megígértették velem, hogy mikor legközelebb jövök haza, akkor is együtt töltünk pár napot. Mondjuk nagyon nem kellett győzködniük, hiszen én is jól éreztem magam, sokkal jobban mintha egyedül ücsörögtem volna a szobámban, egy mindenféle hülyeségen kattogó aggyal.
A repülőút elején Kimivel csak ültünk egymás mellett, vártuk, hogy a másik megszólaljon. Egyikünk sem az a beszélgetést kezdeményező fajta, de mivel én voltam a sértett, rákényszerült az első mondat kinyögésére, ami szerintem tök rosszra sikerült.
- Jó ötletnek tűnt. - kezdte a mentegetőzést.
- Kár, hogy én nem így gondolom. - fordultam el. - Egyébként nem úgy volt, hogy erre a futamra már Eveliina is jön?
- De, csak most szerettem volna veled négyszemközt beszélni. Amúgy egy későbbi géppel jönnek Dorával.
- Dora minek jön? - vetettem oda félvállról.
- Mert meghívtad, ha nem rémlene.
- Haragszok rá, ha nem rémlene. Amúgy visszatérve az eredeti témára, nagyon nem volt jó ötlet.
- Leena, kérlek, ne haragudj! Sajnálom, hogy mindig beleszólok az életedbe, de a kishúgom vagy , és annyira rossz látni, hogy nem vagy boldog, sőt...- nem fejezte be a mondatot, de talán jobb is, mert nem akartam tudni, hogy milyennek tűnhetek kívülről. - Mióta nem vagytok együtt Hülkenberggel, olyan hullámzó a viselkedésed. Egyszer azt hiszem, hogy végre minden rendben, aztán a következő napon meg megint Emokirálynő vagy. Miért van ez?
- Nem tudom. - sóhajtottam. - Próbálok nem foglalkozni azzal, hogy egy részem meg akar bocsátani Nicónak, egy másik részem össze akar jönni Sebbel, aztán meg közbe szól a harmadik részem mondván nem kell neked pasi, mert csak több gondom lesz, és végül a negyedik részem, ami már gyereket akar a férjétől, ami nincs. - foglaltam össze a bennem dúló harcokat, olyan érzéseket megfogalmazva, amiket eddig még csak magamnak sem vallottam be.
Kimi nem felelt semmit, csak magához húzott, és átölelt, én is megöleltem, majd elsírtam magam. Nem tudom, hogy mi történhetett, de a következő emlékem, hogy bátyám ébresztget, mert megérkeztünk. Valószínűleg álomba sírtam magam.
- Mennyit aludtam? - kérdeztem már leszállás közben.
- Nem sokat. Inkább sírtál, de végre elmondtad valakinek. - mosolygott még egy utolsót, mielőtt a fotósok számára felvette volna az Iceman image-ét. - Amúgy válaszd Sebet, ő feleségül vesz, és csinál neked gyereket is! - mondta nagyon okosnak képzelve magát, majd csúnyán néztem rá. ezért hozzátette: - Csak vicceltem, mostantól igyekszek nem belepiszkálni a dolgaidba.
- Jól teszed, mert még egyszer nem bocsátok meg. - céloztam arra, hogy már nem haragszok rá.
- Más téma, jól tudom, hogy nem egy szállodában leszünk?
- Igen, szóval fogok egy taxit. Szia! - egy gyors ölelés után magára is hagytam.
A hotelbe lépve már meg sem lepődtem, hogy összefutottunk Hamiltonnal. Valahogy mindig rosszkor van rossz helyen.
- Hello, Leenácska! - köszöntött lelkesen.
- Szia, Hamcsi! - mosolyogtam én is, mert elég nevetségesen festett, ahogy át akart ölelni, én meg elhúzódtam.
- Hosszú volt ez a három hét nélküled, mi újság? - folytatta tudomást sem véve visszautasító magatartásomról.
- Jól vagyok, bár értékelném, ha engednéd, hogy átvegyem a kulcsomat, és felmenjek a szobámba. - tettem enyhe célzást arra, hogy álljon félre.
- Oké, de úgysem tudsz egész hétvégén elkerülni, végig kisérteni foglak! - mondta olyan hangsúllyal, mint a gagyi filmekben vagy inkább mesékben a gonosz.
- Jól van, csak hagyj egy kicsit pihenni, mielőtt halálra idegesítesz! - kacsintottam, majd elsétáltam mellette a portás felé.
A cuccaimat ledobáltam a földre, majd írtam egy SMS-t Sebnek, hogyha ideért írjon, mert szeretnék beszélni vele személyesen. Igazából azt sem tudtam, hogy mit akarok tőle csak  beszélgetni akartam valakivel, aki Lewisszal ellentétben nem idegesít fel és Kimivel ellentétben nem akarja megmondani, hogy mit csináljak. Gyorsan jött is a válasz, hogy most érkezett meg Barcelonába. Adjam meg a címet, és már jön is!
Elküldtem neki a kívánt információt, majd szétnéztem egy kicsit a neten. Találtam is az érkezésünkről egy képet. Jó hamar feltöltötték, és egy rövid cikk is volt hozzá. Annyiról szólt, hogy Kimit sikerült lekapni mosolyogva, de mivel velem volt, így nem annyira szörnyű a dolog, mert tudják, hogy szereti a családját, és előttünk nem olyan "fagyos".

Tudom, hogy kicsit unalmas volt a múltkori rész, de szerettem volna a "végjáték" előtt egy kis családi idill képében - késleltető mozzanattal - húzni az időt. Most pedig jelentem: az "endgame" most már tényleg elkezdődött! :)
Köszönöm az előző résznél a sok pipát, és a két hozzászólónak külön köszönet (természetesen válaszoltam is nekik)! <3